Emlékezés Zsukra

1905 – 1913

írta kisterpesti gróf Markovits Manó

Ennek az igénytelen néhány sornak egyetlen czélja hálával és szeretettel gondolni arra a helyre és a társadalomnak arra a körére, ahol és amelyben fiatalságomnak legszebb napjait töltöttem, s ahol életem boldogságának biztosítékát: feleségemet megtaláltam. De ilyen subjectiv érzésen kívül is érdemes a megemlékezés már csak azért is, mert nincsen messze az az idö, amikor nem lesz többé zsuki vadász ezen a világon, nem fogja tudni senki sem, hogy volt egyszer Erdélyben egy virágzó, vidám, testet-lelket erösítö sportélet, egy egymást megbecsülö, összetartó, vendégszeretö, egyéni helyi jelleggel megáldott, kedves úri társaság, mely örömmel fogadott tagjául minden müvelt, becsületes szándékú embert. A mai világban meg kell becsülni minden culturértéket, Zsuknak emléke is az, nemcsak a kicsiny Erdélyben, de példa lehetne nagy és szabad nemzetek életében is.

Az Erdélyrészi Falkavadász Társaságot (E.F.V.T.) az 1891. évben báro Wesselényi Béla hívta életre (az alapszbályok az 1897. évi aug. 21-én lettek jóváhagyva) s haláláig, mely 1904 Okt. 20-án lovasvadászhoz legméltóbb módon, vadászat közben, lova hátán, szívszélhüdés következtében érte öt utól, lelke volt a társaságnak.

Nekem nem adatott meg, hogy az Ö falkanagyságának idején, az ö vezetésével vadásszam Zsukon, de ismertem öt a geszti puskavadászatokról, hol 2 vagy 3 évben volt szerencsém vele együtt lehetni és tisztelni puritán egyéniségét. Tisza István nem gyözött elég szeretettel és nagyrabecsüléssel beszélni ezen kedves barátjáról, 100 külön, finom, eredeti, egyéni vonást emelve ki sokrétü egyéniségének jellemzésére. Bizonyos az, hogy nem volt mindennapi mértékkel mérhetö egyén, hiszen az E.F.V.T. megalapitása maga is messzenézö, geniális felfogásról tanuskodó elhatározás volt, melyt a kivitelnél hatalmas energiát kívánó tettek követtek.

Én, gróf Tisza István meghívására elöször 1905 évi Nov. hónapban vettem részt geszti lovakon a zsuki vadászatokon, 1906 évben szintén Tisza István jósága folytán hosszabb idöt töltöttem Zsukon az ö vendégeként lovait és 1-2 versenylovat lovagolva. 1907-ben Tisza István és késöbbi sógorom, gróf Béldi György ajánlatára az E.F.V.T.-nak rendes tagja lettem és az is maradtam a társaságnak az elsö világháború okozta kényszerü feloszlatásáig; emlékeim tehát 1905-1913 lefolyt idöszakra, annak 9 seazonjébe esnek. Vadásznaplómat sajnos csak 1908. évben kezdtem vezetni, így az 1905-1908 terjdö éveknél fogyatékos, emlékezetemre vagyok utalva és a vadászatokon résztvettek névsorát pontosan csak 1908 évtöl kezdödöleg az utolsó 1913 évi seazonig adhatom.

Az E.F.V.T.-nak az itt részletezett idöszakban

Elnöke: gróf Bánffy György

Falkanagyja (master): gróf Teleki Arctur, ki a falkát mindig, mint gentleman-huntsman személyesen vezette.

Master-helyettes: báró Wesselényi Miklós

Pénztárnok: báró Bánffy Ernö

Titkár: Debreczeni Ödön volt.

A választmány tagjai voltak a fentiek és:

Antos István, gróf Bethlen István,

Barcsai Tamás, gróf Teleki Ferenc,

gróf Bánffy Miklós, gróf Teleki Géza,

gróf Béldi György, gróf Béldi Kálmán, gróf Tisza István.

Whipek voltak: Pap Péter, zsibói falusi ember, ki kezdettöl fogva az utolsó vadászatig végezte ezt a nehéz teendöt és Kis Flóris, rövid ideig volt egy Horn Nevezetü, mindannyian belföldiek.

Kennel mester volt Kornis Samu, zsibói oláh ember, ki a kopók angol neveit eredeti oláhos módon ejtette.

Az E.F.V.T vadászterülete a Hubertuslaki telep közpotjával mintegy 20 község határában feküdt, s körülbelöl 50.000 hold legnagyobb részben szénafüves (legelö és kaszáló) elsö rangú lovaglótalajt foglalt magában.

A kopó állomány mintegy 30 kepli tarrierböl állott, köztük néhány finom szimatú beagel-lel, melyek Sebes és Lassú falkába voltak felosztva, s egész seazon alatt felváltva, azaz váltakozva naponta vadásztak, kivéve vasárnapon. Seazon végeztével a falka Zsibón, Szilágy megyében volt elhelyezve.

Seazon alatt állami mének és kolozsi kanczák voltak kipróbálás czéljából a falkához beosztva, a méneket a társulati tagok vadászat czéljaira bérelhették, egy ménnek egész seazonre 80 kor. volt a bére.

A tagok részben a telepen saját otthonukban, vagy bérelt lakásban, részben a közeli vidéken, vagy a 20 km távolságra fekvö Kolozsvárt laktak, honnan jó autóút vezetett el a telepen keresztül, de alkalmas vasútösszeköttetés is volt, s a vasúti állomás helyben.

Season alatt állandóan elsö rendü vendéglös állott a tagok és vendégek rendelkezésére a telepen, ö látta el a lovászokat is.

Az E.F.V.T. rendezte évenként Szept. utolsó és Okt. 2 eldö vasárnapján 3 napos verseny-meetingjét napi 6 futammal, továbbá versenyek utáni kezdettel a felfagyásig tartó lovasvadászati seazont, mely rendesen 2 hétig tartó cub-huntinggel (kopó-kölyök-gyakorló vadászat) kezdödött, az erösebb vadászatok Hubertus napja (Nov. 3) után estek. Pár évig seazon elején polo játék is folyt, még 1905 és 06 években poloztak, de 1907-ben megszünt ez a mulatság; én nem láttam Zsukon polot játszai csak annak a versenypálya laposabb részéböl elkerített játszóterét.

A társaság abban az idöben mintegy 300 tagból állott, de mindannyian nem vettek részt a vadászatokon, részben régi tagok voltak, kik már nem ültek lóra, részben pártolói és barátai voltak a lovassportnak és szeretettel ragaszkodtak az egyesülethez. A vadászatokon átlag 25-30 lovas vett részt, mely szám néha 50-60 ra is felemelkedett, pl. Hubertuskor.

Kis igényü lovas beérte 2 mén bérletével (ez egy seazonre 160 Kor kiadást jelentett) egyik mén vadászott, a másik pihent, következö nap felváltották egymást, de ilyen vadásznak be kellett érnie azzal, hogy a vadászatot csak a hegygerinczröl látta. A rendes falkavadász Zsukra legalább 3, de inkább 4 lóval jött, mert 2 ló nem gyözte volna, felváltva egymást, a naponta folyó vadászatokat. A beosztás az volt, hogy egyik ló vadászott, az a ló, amely elötte való napon vadászott volt, csak kézben lett egy óra hosszáig jártatva, hogy ne legyen stiff, vagyis merev. A harmadik, illetve negyedik ló a másnapi vadászatra készület gyanánt egy jó cantert kapott a hegyeken. Tanácsos volt annak akinek 4 lova volt, a vadászatra 2 lovat kivinni, egyiket lovász alatt, így alkalma volt lovait kímélni, esetleg nagyon erös run után a fáradtat hazaküldeni és friss lovon élvezni a további vadászatot.

A vadászatok ½ 12 órakor kezdödtek a kitüzött meetnél, mely sokszor elég távol volt, az odajutás kinek-kinek magánügye volt, így megesett, hogy az ambicziózus lovas, ki reggel maga jártatta lovait, ezután gyorsan kellett hogy dressbe öltözzék, bekapja villásreggelijét és átüljön aznapi vadászlovára, melyen a meethez lovagolt. A vadászatok rendesen besötétedésig tartottak, ami a kései öszi idöben Erdély ezen vidékén ½ 4-4 óra táján következett be. Szép szokás volt az is Zsukon, hogy mindenki becsülettel hazalovagolta fáradt lovát a szokásos hound-trotban nem bízva azt lovászra, mint az más falkáknál bizony szokássá vált. A telepre hazatérve ilyenkor vagy a masternél, vagy más kintlakó családnál volt tea s ezen meg lett beszélve az aznapi vadászat minden számottevö eseménye. Ebéd ½ 7 órakor volt a Hubertus vendéglöben, s este 9 órakor nagyobbrészt aludt az egész társaság a napi erös fáradalmak után.

A vadászatok nyúlra történtek, mik az utóbbi években talán túlságosan is elszaporodtak, s gyakran adtak alkalmat a falkának nyúlcserére, ami a killek számát apasztotta, mert természetes dolog, hogy a friss nyulat nehezebb elfogni, mint a fáradtat. Róka elég sok volt és nem egyszer adott kiválóan sebes és hosszú vadászatot, de róka-kill csak nagyon ritkán esett, mert a róka lyukra lelt és abba elmenekült. Ilyen rókalyuk számtalan sok volt, s mivel egy 50.000 holdas területet úgy gondozni, hogy a rókalyukak betömessenek nagyon költséges, söt majdnem lehetetlen lett volna, választották kezdettöl fogva a vadászatnak ezt a szerényebb, de éppen olyan mulatságos, söt bizonyos szempontból érdekesebb formáját, mert a nyúl menekülési iránya kiszámíthatatlanabb a róka zsinoregyenes futásánál. Ehhez képest a régi traditióhoz ragaszkodva a vadászdressz is nem vörös, hanem zöld volt sárgaréz gombokkal. Az itt tárgyalt idöszakban az évi tagdíj 120 Kor.-t tett ki és egy szobának az egész seazonre 50 Korona volt a bérösszege, melyet elöre Szept. 1-ig kellett kifizetni, bútor, berendezés, ágynemü a bérben foglaltatott. A személyzet, inasok és lovászok külön elhelyezést és élelmet kaptak.

Lovak a társulatnál igen jutányos áron lettek élelmezve, de tetszés szerint lehetett a lovakat saját regieben is ellátni, a zabot rendesen a vasúti kocsiban a lovakkal együtt zsákolva hoztuk magunkkal, a közel lakók pedig szekeren szállították azt a telepre. Több istálló volt 4 töl 16 lóállásos beosztással, többnyire fából épültek, vakolással, de elég melegek voltak még hüvös idöben is, ha azomban felfagyott, pokrócz alatt kellett a lovakat tartani. Kényelmes volt, hogy az Alsó-Zsuki vasúti állomáson 1907-óta rakodó épült, úgy hogy a lovak érkezésük után azonnal istállójukba juthattak, alig kellett 100 lépést tenniök. A vasúti állomásnak ez a közelsége a versenyek látogatottságának szempontjából is nagy elönyt nyújtott; a kolozsvári és távolabbi vidéki közönség szinte elárasztotta a verseny nézöterét úgy, hogy 2-3 külön vonatot kellett ilyen alkalmakkor beállítani.

Mivel a zsuki meeting egyes versenyeinek feltételei között volt egy kikötés, hogy a nevezendö ló elözö évben bizonyos számú vadászatot végzett legyen a zsuki falka mögött, igen sok versenyló is részt vett a vadászatokon; ezeket többnyire a tulajdonosok, vagy lovászaik lovagolták, de ha megbízható és jó lovasok valamely oknál fogva ló nélkül maradtak, szívesen adták nekik a versenylovakat egy-egy vadászatra. Ezek voltak azután a legkellemesebb és legsebesebb vadászlovak, különösen a telivérek. A falka tudni illik rendszerint megnyugtatja az ideges és a verseny minden külsö mozzanatára izguló versenylovat, már a sokkal lassúbb pase(?), az a tény, hogy nem kell ellenfelekkel megküzdeni, a szabadabb mozgási lehetöség, mind csillapítólag hatnak a ló psychéjére. Magam is sokszor tapasztaltam, hogy versenyben, söt munkában is erösen kézbemenö pullerek vadászaton egy cseppet sem fogtak, szájuk a legkellemesebb volt, a leg könnyebb kézzel voltak lovagolhatók. Söt ezen túlmenöleg azt ist tapasztaltuk többen zsuki vadászok, hogy némely lovat, többnyire a telivéreket érdekli és szenvedéllyel tölti el a vadászat, az ilyen lovak szeretnek közvetlenül a kopók mögött lenni, figyelni azok munkáját, maguktól fordulnak a falka után és szinte örülni látszanak, ha az elvesztett scentet újból felveszi a falka.

Nem hiába tevödött össze a társulat a legelsö körök tagjaiból, soha abban ellentét, visszás felfogás, vagy csak a legkisebb dissonantia nem fordult elö. Ellenkezöleg, mindenki igyekezett más tagtársának segítségére lenni, neki kellemessé tenni az idöjárás szeszélyessége miatt úgyis rövidre szabott seazont, s a vadászat nyújtotta szórakozást. Úgy érezte magát ott mindenki, mintha vendég lett volna egy erdéyi úri háznál. Az a természetes, egyszerü, minden külsöleges és felesleges udvariaskodást kerülö, de meleg és magától értetödö vendégszeretet, amely abban az idöben jellemezte és kitüntette az erdélyi úri társadalmat, itt is otthonra talált és azok, akik szerencsések voltunk egymásután számos seazont együtt tölteni és végig élvezni, egész életünkre kiterjedö hálát, kellemes érzést, boldog emléket, s a férfias sport kifejtésében élvezett, megnyugtató gyönyörüség tudatát örizzük.

Van az erdélyi úriember jellemében egy szembetünö vonás, mely abban nyilvánul, hogy nem csak azonnal észreveszi másnak furcsaságait, emberi gyengéit, esetleg hiúsági megnyilatkozásait, hanem azonnal találó, kissé gúnyos, de sohasem sértö, mindig tréfás és mulatságos formát talál azok kifigurázására. Ez a humoros évödés nagy divatban volt Zsukon is. Aki a megjegyzést tette sohasem sértett, aki okot adott rá, mulatott rajta legjobban, s az egész dolog jókedvü kaczagásba fulladt.

Pár szót még arról, hogy a zsuki verseny- és vadászseazon mennyire összehozta Erdély úri társadalmát. Ez szerencsésen összeesvén a nagyobb mezei munka szünetelésével egész Erdélyböl, még legtávolabbi vidékeiröl is, mint Brassó, Háromszék, Hunyad, Besztercze és Szilágy megyékböl Zsukra, vagy szomszédságába, tehát Kolozsvárra is, gyült az úri osztály, s a seazon egész idejére együtt maradt. Leányos házaknál bálokat, soiréekat adtak, dines-k, souper-k napirenden voltak, s vasárnaponként, amikor sohasem volt vadászat, vagy versenynapok után a Kolozsvári Kaszino palais-szerü épületében levö nagyon izlésesen berendezett helyiségeiben voltak reggelig tartó igen kedves tánczvigalmak.

Magán a Hubertuslaki telepen számos nötlen fiatalemberen kívül csinos falusi curia szerü házban lakott boldogult báró Wesselényi Béla veje: gróf Teleki Arctur master a családjával, házuk rokonaik és baráti körük tagjaival mindig tele volt. Ide rendesen vadászat utáni teára gyült egybe a társaság, ahol azután a vadásznap eseményeinek bö és sokszor vidám megbszélése, majd a külömbözö korú, kedves gyermekek játékában való részvétel volt a mulatság tárgya. Szemben velük a szamosvölgyi vasút vágányán túl volt gróf Bethlen Istvánnak és családjának egyszerü, de kényelmes lakóháza, ide rendesen esti ebéd utáni tarokkra (akkor még a bridge nem volt divatban) volt 2-3 úr meghíva. Az emeletes társulati ház földszintjének három szobájában lakott gróf Tisza István és családja, náluk rendesen dél- és vadászat- elötti böséges reggeli és igen erös teára szólott, a meghívó. A közeli szomszédságban számos kastély és udvarház volt. Magában Alsó-Zsukon gróf Teleki Géza lakott, akkor még nötlen ember, de a seazonre tele volt háza bátyjának, Domokosnak és anyjának családjával, két víg leánynövére, számos rokonnal és vendéggel folytonos izgalomban és jó kedvben tartották a házat, czigányozás, táncz, társasjátékok, felfagyás esetén szinte hajmeresztö Schnitzel-jagdok gyalog a Szamos malomgátján keresztül az emeletes kastély tetején levö villámhárítóig folytak. Felsö-Zsukon laktak: báró Petrichevich-Horváth Kálmánék, hol szintén szívesenlátott vendégek voltak a zsuki vadászok. Majdnem kötelezö szokássá vált, hogy minden vadász a seazon alatt legalább egyszer lóháton, dressben tiszteletét tegye Bonczhidán a társaság elnökénél: gróf Bánffy Györgynél, ki a vendégeket mindig igen szívesen látta szerinte „szerény házánál“, a valóságban grand seigneuri otthonában. Egy-két nagy pezsgös ebéd is esett nála egy-egy seazon alatt, s erre a társaság tagjai mind megvoltak híva. Ugyancsak a közelben volt báró Bánffy Albert és családjának otthona: Válaszút. Ide is sokszor volt híva a zsuki társaság, s bár a háziak vendégszeretete és kedvessége semmiben sem tért el a többi szomszédságétól, volt valami idegenszerü, bohémes és léhább felfogás és vonás a sziveslátásban, ami az érintkezésben feszélyezett. A két utolsó évben Bonczhidán lakott, mint az ottani csikótelep parncsnoka: báró Schell Ernö huszárkapitány és felesége, nekem régi jó barátaim, sok kellemes, csendes, nyugodt estét töltöttem náluk. Borsán, szintén közeli szomszédságban báró Bánffy Ernö és veje gróf Teleki Ferencz, mindig örültek a zsuki vendégeknek. Távolabbi szomszédi látogatásként vonaton utazva víg napokat töltöttünk Szentbenedeken, unokatestvéremnek: gróf Kornis Károlynak festöi várkastélyában.

Sajnos a legutolsó seazonben, 1913-ban csak lopva juthattam el Zsukra, mert annak az évnek Október havában foglaltam el Csanád vármegye föispáni székét, s ottani dolgaim nem sok idöt engedtek a mulatságra. Az 1914.-ik év nyarán bekövetkezett háború pedig örökre véget vetett a zsuki vadászatnak.

Az ott átélt 9 seazon alatt 126 vadászaton vettem részt,

éspedig:

1905-ben 2

1906-ban 8

1907-ben 29

1908-ban 4

1909-ben 24

1910-ben 17

1911-ben 17

1912-ben 20

1913-ban 5

összesen: 126 vadászaton.

Különbözö években 15 versenynapon összesen 36 versenyt lovagoltam,

eredményeim:

12 gyözelem

9 másodikdíj

5 harmadikdíj

4 negyedikdíj

6 helyezetlen lovaglás

36 összesen

5-ször gyöztem báró Wesselényi István lovain (Gyöngyvirág 2-szer, Dáridó 3-szor)

2-szer mint tulajdonos (Üssed)

1-szer Zsibói ménes (Pamela)

1-szer gróf Teleki Ferencz lován (Szikra)

1-szer gróf Horváth-Tholdy Rudolf (Pálma)

1-szer Magyar Állam (Majsa 311)

1-szer Föld.miv.min. (Laborcz 15)

12-szer összesen

˜˜˜˜˜˜

Itt sorolom fel betürendben azoknak neveit, akik 1908 seazontöl kezdve 1913-ig vadásztak, vagy versenyben lovagoltak Zsukon. Sajnos 1905-1908.ig nincsenek feljegyzéseim valószínü, hogy emiatt néhány név kimaradt, ez ma már nem pótolható. Akikröl biztosan tudom, hogy meghaltak azokat keresztel jelöltem meg. De hány lehet halott azok között is, akiket nem jelölhettem ezzel a szomorú jellel? 127 név, 50 biztos halott, félek a megmaradó 77-böl legalább ugyanennyi hiányzik 1952 év tavaszán, amikor ezen sorokat írom.

A résztvett hölgyek névsora:

1. báró Aczél Elemérné + (sz.gróf Wass Márika)

2. gróf Béldi Ferenczné + (sz.gróf Mikes Rozalie)

3. gróf Bethlen Ilona (Salamon Gézáné)

4. gróf Bethlen Istvánné (sz.gróf Bethlen Margit)

5. báró Bornemisza Adéle

6. Machek Irén (férj?)

7. Merhál Gina (férj?)

8. Merhál Róza (Littke Kálmánné)

9. gróf Nemes Sarolta

10. gróf d´Orsay Mariska +

11. Szeredai Aladárné + (sz.báró Bánffy Róza)

12. báró Wesselényi Miklósné + (sz. Paget Ilona)

13. báró Bánffy Endréné + (sz.gróf Zichy Jozefina) – Mikes Mihályné megjegyzése.

˜˜˜˜˜˜

Kedves István!

Legutóbbi leveledben azt kérdezed tölem, emlékszem-e lovaidra? Hogy lásd, mily szeretettel és hálával csüngök mindazon, ami a zsuki seazonnel összefügg, lemásoltam Neked négy évvel ezelött írt kis elmefuttatásomat, mert tudom, hogy Te is hozzám hasonló ragaszkodással viseltetel a zsuki dicsö napok emléke iránt.

Kérlek fogadd szívesen ezt a szivbeli megnyilatkozást.

1956. Febr. Öreg zsuki vadásztársad, MANÓ

Kisterpesti gróf Markovits Manó, szül. Inánd, 1879. aug. 20. meghl. Nagyvárad, 1978. jan. 31., Csanád vm. föispánja, cs. és kir. huszárkapitány. Felesége uzoni gróf Béldi Judit. Ceruzával, egy román-kommunista-címeres iskolásfüzetbe irt manuszkript valószínüleg Manó bácsi személyes ajándéka Mikes Mihálynak, de hogy pontosan miként került hozzánk, azt nem tudjuk.

A címzett “Kedves István” valószínüleg Wesselényi István, ki Kolozsváron halt meg 1958-ban.